Magyar Bor logó

BORISMERETI KÉPZÉSEK


Kedves Érdeklődő!

Köszöntjük a bor.hu képzési portálján.

A korábbi évek ingyenes borismereti képzéseinek sikere nyomán 2022-ben is számos lehetőséget biztosítunk azoknak, akik szeretnék elmélyíteni ismereteiket a magyar borról, a borvidékek kínálatáról.

A képzések célja elsősorban a hazai turizmusban és vendéglátásban dolgozók borral kapcsolatos tudásanyagának bővítése. A kurzusokkal szeretnénk hozzájárulni, hogy a hazai vendéglátóhelyek, turisztikai szolgáltatók munkatársai naprakész információk birtokában tudjanak munkájuk során borral kapcsolatos döntéseket meghozni, a vendégeknek, utazóknak bort ajánlani, felszolgálni, illetve a hazai borvidékeket, borászatokat megfelelően bemutatni.

A személyes részvétellel megtartott képzések esetenként és célcsoportonként más és más szemszögből mutatják be hazánk borait, borvidékeit, így kérjük, az adott képzésre történő jelentkezés előtt figyelmesen olvassa el, hogy az kinek szól, milyen témákat érint.

A kurzusokat minden esetben a szakmában elismert boroktatók és sommelier-k tartják.

Az Oktatóvideók menüpont alatt a vendéglátás területén dolgozók számára videós tananyag is elérhető, annak érdekében, hogy a személyesen részt venni nem tudó kollégák az összefoglaló online videók segítségével sajátíthassák el az elhangzott tananyag esszenciáját.

Az oktatásokon való részvétel ingyenes, és érvényes védettségi/oltási igazolvánnyal rendelkező felnőtt korúaknak elérhető, regisztrációt követő visszaigazolás esetén. Felhívjuk a figyelmüket, hogy a borkóstolás folyamán minden helyszínen köpőedényeket biztosítunk, javasoljuk, hogy amennyiben a programot követően vezetnek, ezeket használják a borok kóstolásakor.


Soron következő képzéseink

Felhívjuk figyelmét, hogy a férőhelyek száma helyszínenként limitált. Amennyiben a helyszín betelt, várólistára jelentkezhet a kepzes@bor.hu email címen keresztül, a résztvevő nevének, vendéglátóegységének, típusának, valamint a választott képzés megjelölésével. A jelentkezés elfogadásáról emailben értesítjük. Amennyiben az élő képzésen nem tudunk helyet biztosítani, felhívjuk figyelmét az Oktatóvideóinkra.

Jellegzetes hazai szőlőfajták és borstílusok a vendéglátásban

2022. március 19. 09:30-11:30

Corinthia Budapest

(Betelt)

Izgalmas szőlőfajták és új borvidéki stílusok Magyarországon

2022. március 19. 14:00-16:00

Corinthia Budapest

(Betelt)



Korábbi képzéseink

Borkóstolási alapismeretek

2022. február 19. 11:30-13:30

Budapest Kongresszusi Központ

(Betelt)

A magyar bor a vendéglátásban

2022. február 19. 14:00-16:00

Budapest Kongresszusi Központ

(Betelt)

Budapest

2021. október 4.

Urban Betyár

(Betelt)

Győr

2021. október 6.

Hotel Kálvária – Carmen Étterem

(Betelt)

Sopron

2021. október 7.

Solo Étterem

(Betelt)

Eger

2021. október 11.

Ködmön Csárda Borétterem

(Betelt)

Pécs

2021. október 13.

Corso Hotel

(Betelt)

Balatonfüred

2021. október 18.

Margaréta Hotel

(Betelt)

Nyíregyháza

2021. október 20.

Hotel Pangea

(Betelt)

Szeged

2021. október 25.

Art hotel

(Betelt)

Debrecen

2021. október 28.

Lycium Hotel

(Betelt)

Budapest

2021. november 2.

Urban Betyár

(Betelt)